Az anyaságot sok szempontból saját magunknak nehezítjük meg. És észre sem vesszük, hogy így teszünk, mert a bennünk rejlő árnyékgyermek beleegyezésünk nélkül veszi át az irányítást felettünk. Olvastam egy kutatás összegzését, amiben azt írták, hogy cselekvéseink 80%-át a tudatalattink irányítja. Ez hatalmas szám. Óriási.

És én már akkor, amikor létrehoztam a Mom Balance-ot, megfogadtam, hogy nem fogok hazudni egyetlen anyának sem, így neked sem. Egyszerűen azért, mert nem lenne semmi értelme.

Akkor nem jutnál el a célodhoz.

De mi is a Te célod édesanyaként? Meg tudod ezt egyértelműen és tűpontosan fogalmazni? Mert ez az alapja a sikerednek. Ha ezzel nem vagy maximálisan tisztában, akkor észre sem veszed, hogy mindennapi kisebb-nagyobb cselekedeteiddel a cél felé haladsz, vagy éppen szabotálod azt.

Szóval ez rendkívül fontos. Tűpontosan, egy mondatban megfogalmazni, hogy mi is a célod édesanyaként. Azok az anyukák, akiket támogatok és kísérek a saját útjukon, az első 2-3 alkalom alatt meg tudják fogalmazni ezt a célt, és aztán az egész coaching folyamatot ennek rendeljük alá.

 

Nézzük meg, mi is az a 10 dolog, amivel igenis szabotálhatod az anyaságodat!

 

1. Csak úgy lehet jó a gyermekednek, ahogy te gondolod

Az édesanya, aki tudja, hogyan jó a gyermekének, fantasztikus. Az édesanya, aki azt gondolja, csak úgy lehet jó a gyermekének, ahogy ő, az anya csinálja, már inkább szabotőr. Mert ezzel a gondolkodásmóddal kizár minden segítséget az életéből. Mindenkiben azt nézi, hogyan csinálja másképpen, és ez a másképpen miért is nem jó. De ez semmi másról nem szól, mint az saját egójáról. Önigazolást akar ugyanis találni arra, hogy ő az egyetlen, aki „normálisan” tudja a gyermeke szükségleteit szolgálni. Ezzel pedig elveszi a lehetőséget, hogy a gyermeke megtanulja és gyakorolja a másokhoz való igazodás, a lelki és mentális rugalmasság képességét. Azt, hogy megfelelő rezílienciával álljon a külvilághoz.

És ugye mondanom se kell, hogy az így gondolkodó édesanya akaratlanul, tudattalanul is elmar maga mellől minden segítséget. Még a saját társát is. Érzelmileg és fizikailag is egyedül marad, nincs támasza, hiszen, mindig mindenkit kijavít, mindenkivel veszekszik. Vagyis egyedül cipeli a gyermeknevelés minden terhét. Elszántan, de magányosan.

 

2. Nem engeded, hogy apa máshogy csinálja

Az első ponthoz szorosan kapcsolódik, hogy apának is mindent ugyanúgy kell csinálnia. Mert azt gondolja, hogy ezzel az állandósággal védheti meg gyermekét a kiszámíthatatlan és bizonytalan világtól. Csakhogy egy édesapának épp az a feladata, hogy biztonságos közegben ismertesse meg a gyermekkel a bizonytalanság állapotát, ezzel fejlesztve a már említett rezílienciát.

Szóval, amikor rászólsz a párodra, hogy ne birkózzon a gyerekkel, ne rohangáljanak vagy ne csinálják ezt vagy azt a veszélyesnek tűnő dolgot, akkor jusson eszedbe, hogy megfosztod a gyermekedet a saját rugalmasságának megismerésétől és fejlesztésétől. Persze itt valóban a veszélyesnek tűnő dolgokról beszélek, és nem a veszélyes dolgokról. Fontos különbséget tenni a kettő között.

Engedd, hogy a gyermeketek és az apukája kialakítsák a saját szokásaikat, a saját rutinjaikat, a saját kapcsolódásukat. Nem kell attól tartanod, hogy te ezzel elveszíted a pozíciódat. Ettől még te maradsz a gyermeked alfája és omegája.

 

3. A te szempontjaid szerinti legjobbat akarod adni a gyermekednek

A bölcs édesanya nem akarja megmondani, hogy mi a legjobb a gyermekének. Mert tudja, hogy az, amit mondana, valamilyen mértékben megfertőződött a saját szempontjaival. A gyermekünk nevelése ugyanis csak kisebb mértékben szól a gyermekünkről. Nagyrészt rólunk, szülőkről szól. Arról, hogy mi hogyan gondolkozunk. Arról, hogy mi mit gondolunk jónak, illőnek, szükségesnek. A saját nézőpontunkból vizsgáljuk a teljes gyermeknevelés témakört. És tudattalanul fókuszálunk és toljuk a gyermekünket abba az irányba, ahogy nekünk lesz kényelmesebb, könnyebb, jobb. Még akkor is, ha tudjuk, hogy ezt tesszük; igaz, a tudatosítással már kisebb mértékben.

 

4. Nem azt nézed, mire van szüksége a gyermekednek

Fontos, hogy anyaként képesek legyünk belehelyezkedni a gyermekünk helyzetébe és megpróbáljuk a lehető legnagyobb mértékben átérezni azt, amit ő érez. Mindezt úgy, hogy amennyire csak lehet, kizárjuk a saját érdekeinket és szempontjainkat.

Ha nem így teszünk, akkor nem a gyermekünk, hanem a saját szükségleteinket tartjuk a szemünk előtt, ezzel pedig a későbbi időszakot – például a dackorszakot vagy a tinikorszakot – nehezítjük meg magunknak és gyermekünknek is.

 

5. Felesleges dolgokért vállalsz felelősséget

Anyaként mindenért is vállaljuk a felelősséget. Olyanért is, amire egyáltalán nincs semmilyen ráhatásunk. Hibáztatod magad helyzetekért, mások vagy épp a kisbabád viselkedéséért. Mint amikor például sír. A sírásról alkotott társadalmi beidegződés, miszerint a síró baba rossz, és az édesanya hibája, ha a gyermeke sír, szintén ilyen felesleges felelősségvállalás.

Egy rossz gondolkodásmód miatt stresszeled és frusztrálod miatt, pedig semmi értelme. Ettől nem fog változni a dolog, sőt, egy kicsit inkább még rosszabb színben fogod látni. A stressz pedig már bizonyított tény, hogy az egyik legeslegnagyobb méreg, ha a mentális és fizikális egészségünkről van szó.

 

6. A tökéletes anyaság törékeny látszatára törekszel

Erről szól a teljes mainstream média és a közösségi csatornák is. Ott a lehetőség, hogy a legjobb formánkat mutassuk. Adott hozzá minden, csak jó pillanatban és jó szögben kell fotót vagy videót lőni a gyermekünkről. Aztán megosztjuk itt-ott-amott, és várjuk az önmegerősítő visszajelzéseket olyan emberektől, akik a valóságnak csak egy igen kicsiny szeletét látják. A tökéletes anyaság törékeny látszatát.

Én részben emiatt nem osztok meg a közösségi csatornákon jóformán semmit a kisfiamról. Nem akarok álvalóságot teremteni magam köré. Mert az a pillanatnyi dopamin, amit kapok cserébe, függőségbe taszít, és aztán soha nem enged el. És közben szenvedek, amikor nem olyan tökéletes a dolog. Inkább elfogadom a tökéletlenséget, a gyengeséget, a törékenységet, a sebezhetőséget. Maradok önmagam felé transzparens és igaz.

 

7. Nem fordulsz önmagad felé megértéssel

Meg kell tanulnod elfogadnod önmagadat. Meg kell tanulnod szeretettel, tisztelettel, empátiával és megértéssel fordulnod önmagad felé. Sajnos a legtöbben nem ezt tanultuk meg gyermekként. Mert többnyire elvárásoknak kellett megfelelni, és ha ezt nem tettük, akkor jött a szidás, a büntetés, a szankció. És úgy éreztük, értéktelenek vagyunk, akiket nem lehet szeretni. Csak akkor kaphatunk szeretetnek tűnő valamit, ha teljesítjük az elvárásokat. Úgyhogy mindent megteszünk – ha kell, akkor meghasonulunk önmagunkkal, hogy ezt megkapjuk. Ez azonban nem megértés és elfogadás, hanem önmagunkkal szemben elkövetett kegyetlenség.

Ha te nem vagy önmagaddal megértő és elfogadó, miért is várod el a külvilágtól, hogy megtegye helyetted? A határokat neked kell meghúzni, hogy megvédd önmagadat. Csakis így védheted meg a gyermekedet.
Ha te nem szeretet és tiszteled önmagadat, hiába várod mástól. És csak azt adhatod magadból, amivel te is rendelkezel. Olyat nem tudsz adni, amid nincs.

És tudod mit?! Csak így taníthatod meg a gyermekednek, hogy erre ő is képes legyen.

 

8. Magadat teszed az utolsó helyre

Az anyák egy része azt gondolja, első a gyermek, aztán jön minden és mindenki más, és végül, a sor végén, ha marad rá idő és energia, akkor jön ő. De ez a legnagyobb marhaság. Mert ha te nem vagy rendben, miből és hogyan fogsz adni a gyermekednek, aki tőled függ? Vagy a családodnak, aminek te vagy a lelke? Egy lemerült elem nem képes meghajtani az órát. Egy lemerült édesanya nem képes megfelelően gondoskodni a gyermekéről. Maximum elégséges módon. Úgy, hogy a túlélésre játszik.

Szóval szeretném, ha megértenéd, hogy az első te vagy. Pont. Meg kell tanulnod magadat tenni az első helyre. Ha ezt nem tudod, hogyan tedd, kérj segítséget! Nem az a lényeg, hogy egyedül old meg, hanem hogy hatékonyan, tartósan és gyorsan.

 

9. Generálod önmagad számára a stresszt

A mindset érdekes dolog. Minden azon áll vagy bukik, hogy milyen a mindsetünk, vagyis a gondolkodásmódunk. És ez abszolút a mi döntésünk és felelősségünk. Ha mindenben a negatívat és a rosszat látjuk, akkor folyamatosan ezen fogunk pörögni, eszerint cselekszünk, és a várt önigazolás keserűsége fog elhatalmasodni rajtunk. De attól, hogy igazunk lesz, még nem fog nekünk tetszeni a végeredmény. Aggódunk, szorongunk stresszelünk mindenen. Vagy majdnem mindenen. Nem csak a gyerek körül, hanem a világban. A hírektől, a családunk hozzáállásától, a jövőtől, a múlttól és a jelentől. Olyan dolgokon is, amikre semmi ráhatásunk sincs. Amiket nem tudunk befolyásolni.

 

10.Tudattalanul is engeded, hogy mások határozzák meg az anyaságodat

Azt gondolhatod, hogy te elég tudatosan viseled az anyaságodat, és képes vagy határt állítani. Örülök, hogy így látod, és biztos vagyok benne, hogy nagyszerűen csinálod. De talán mégis ott van egy belső feszültség, egy adag szorongás és némi megfelelési kényszer szülte félelem. Ezek mögött pedig a belsővé tett külső elvárások, a magunkra kötelezőnek vett társadalmi hiedelmek és a szülői elvárások vannak, amiket már egész kicsi gyermekkorunk óta kapunk. Belénk ivódtak, és észrevétlen kísérői lettek az életünknek. Csakhogy az anyává válással ezek kényelmetlenné teszik az életünket, mert nagyrészt teljes ellentétben áll mindazzal, amit anyai ösztönünk, az új anya identitásunk vagy épp személyiségünk eddig elnyomott részei súgnak nekünk.

 

A fenti 10 terület külön-külön is hatalmas falat. Dolgozni ezekkel, hogy ne szabotáljuk önmagunkat, rendkívüli fegyelmet, kitartást és elszántságot követel. De egy édesanya a gyermekéért rendkívül fegyelmezett, kitartó és elszánt. Ezért, ha csak egyetlen dolgot is igaznak találsz magadra, azt javaslom, kezdj el tudatosan dolgozni rajta. A legfontosabb, hogy legyél magaddal kegyetlenül és könyörtelenül őszinte.

 

Szeretettel ölellek!

Zsuzsi