ANYA MAGABIZTOS LESZ
program
Szeretnél igazán jó anyukája lenni a kisbabádnak és lelkileg-pszichésen
felkészülni a következő 15-20 évre, de…
Ha te is eljutottál oda, hogy segítséget kérj,
mert tarthatatlan a jelenlegi helyzet,
akkor ez a program neked szól.
Szerencsére, a harmonikus anyaság tudatos kialakítására
a szülés után is van lehetőség.
Sőt, véleményem szerint egészen a totyogós korig még nem késő bepótolni. Igaz sokkal nehezebb szabadidőt találni rá,
de ha elkötelezett vagy, nincs előtted akadály.
Az ANYA MAGABIZTOS LESZ programot kifejezetten újdonsült anyáknak alkottam meg. Benne van minden lényeges információ az anyaság kialakulásáról.
De az ANYA SZÜLETIK programmal ellentétben kisbabád fejlődéséhez is igazodunk, miközben feltárjuk a már kialakult anyaságod jellemzőit, és megalkothatod a vágyott anyaságodat.
Az ANYA MAGABIZTOS LESZ programmal a következő folyamaton kísérlek el
Ahhoz, hogy meg tudd fogalmazni saját magad számára, hogy milyen anya is szeretnél lenni, mindenekelőtt megismerkedsz az anyaság születésének lelki-pszichés folyamatával, ami minden kismamában lejátszódik.
Ezután megvizsgáljuk, hogy milyen hatása van a környezetednek rád, és hogyan alakultak életed különböző aspektusai, amik mind hatással vannak az aktuális anyaság képedre.
Gyakorlatokkal és eszközökkel pedig megnézzük milyen anyaság kép alakult ki benned az elmúlt hónapokban.
Megvizsgáljuk azokat a gondolatokat és érzéseket, amik meghatározzák a jelenlegi anyaságodat.
-
- Milyen külső tényezők befolyásolják az anyaságodat?
- Milyen erőforrásokat és eszközöket használsz anyaként?
- Mire nincs szükséged ezekből?
- Milyen dolgokat kell hátra hagynod?
Amikor már tudjuk, milyen erőséggeid és gátjaid vannak, feltárjuk azokat a lehetőségeket, amik előbbre vihetnek.
-
- Milyen édesanya szerenél lenni?
- Ki segíthet neked?
- Hogyan tud segíteni?
- Mit kell tenned az ideális anyaságod megszületéséhez?
Már tudjuk, hogy
-
- milyen édesanyává is szeretnél váltni?
- milyen szupererőid és akadályaid vannak az anyasággal kapcsolatban,
- milyen eszközökre, tulajdonságokra, szokásokra, információkra, segítőkre van szükséged,
- milyen útak és lehetőségek állnak előtted.
Ebben a szakaszban pedig felállítjuk az ANYA MAGABIZTOS LESZ stratégiádat!
-
- Pontosan milyen lépéseket tehetsz a megvalósításához?
- Milyen sorrendben?
- Mennyi idő alatt?
Igazodva hozzád és a kisbabádhoz.
Nem elég, ha tudod, mit és mikor kellene tenned. Meg is kell tenned. Az ANYA MAGABIZTOS LESZ program keretein belül pedig támogatlak, hogy kipipálhasd a felállított mérföldköveket, és azzá az édesanyává válhass, ami téged és a kisbabádat szolgálja a következő 15-20 évben.

Az ANYA MAGABIZTOS LESZ program hossza
Az ANYA MAGABIZTOS LESZ programot úgy alkottam meg, hogy akkor is eredményt érhess el, ha már letelt az anyaság kialakulásának 1-1,5 éve.
A programot akár a gyermekágy alatt is elkezdheted, de javaslom, hogy legkésőbb a kisbabád 10 hónapos koráig vágj bele.
Ennek oka, hogy a totyogós korszakkal az aktív nevelés is elindul. Jó, ha erre a szakaszra már van képed arról, mit és hogyan akarsz, akartok csinálni. De akkor is nyitott előtted a program, ha már totyogós gyerkőc rohangál otthon.
A program körülbelül 6 hónapot vesz igénybe, és minden alkalom hossza 90 perc.
Minden alkalmat előre egyeztetett időpontban és helyszínen tartok, igazodva az igényeidhez.
A PROGRAMRA KIZÁRÓLAG OLYAN ANYUKÁK JELENTKEZHETNEK, AKIKNEK A KISBABÁJUK MÉG NEM TÖLTÖTTE BE A 24 HÓNAPOS KORT.
