Anyaság a társadalomban – Egy anya élménye

A társadalmi változások hatása az anyaságra. A régi társadalmi rend előnyei, a felbomló nagy családok következményei, az anyai elszigetelődés, az anyai magány hosszútávú hatása a gyermekre.

Manapság népszerű téma a nőket és az anyákat megszólító médiumokban és weboldalakon arról írni és beszélgetni, hogyan változott meg a társadalmunk szerkezete az elmúlt közel 100 évben, és ez hogyan hatott a családok működésére, az anyaságra.

Lehet olvasni arról, hogy már nincsenek több generációt felölelő és együtt élő nagycsaládok. És arról is, hogy ezekben a nagycsaládokban hogyan is nézett ki az anyaság, a nők támogató köre.

Lehet olvasni arról, hogy ezzel szemben most mi van: anya egyedül igyekszik helyt állni, legyen akár egy vagy több gyermeke. És arról is, hogy ez mit okozhat az édesanyákban. Meg a régen minden jó volt nosztalgiáról.

És kétségtelen, hogy a gyermekes anya szempontjából jó volt a többgenerációs együttélés. És az is kétségtelen, hogy ezt a mai világban nem könnyű megvalósítani, ha egyáltalán lehetséges. Ennek oka pedig a generáció közötti életmód- és gondolkodás beli különbségek, amik 100 évvel ezelőtt – és még korábban – nem voltak akkorák, mint most. Ha erről szeretnél többet megtudni, tényleg számtalan jó szakember írásai, előadásai és beszélgetései elérhetőek számodra is.

Azonban arról alig esik szó, hogy mit kezdjünk ezzel a helyzettel anyaként. Egyáltalán hogyan is néz ki az anyai elmagányosodás folyamata? Mit élnek meg ilyenkor az édesanyák?

Ebben a bejegyzésben ezt szeretném neked egy kicsit részletesebben bemutatni.

Bemutatom neked Anna történetét – akinek természetesen megváltoztattam a nevét.

Anna első kisbabájával volt otthon, túl a gyermekágyon. Édesanyja és lány testvére is közel élt Annához, testvérénél pedig korábban már 2 gyerkőc is született. Anna látta – igaz csak havi pár alkalommal – mi is történik a gyerekek körül, de azt is látta, hogy pár dolgot máshogy szeretne majd csinálni, ha egyszer neki is lesz kisbabája.

A szülés utáni pár hétben sok segítséget kapott a saját és a párja családjától is. Nem kellett foglalkoznia a főzéssel, a takarítással. Aztán, ahogy teltek a hetek, a családtagok egyre inkább el-el maradtak. Velük együtt pedig a segítség is. Anna szépen lassan egyedül maradt a gyerkőccel és a háztartással.

Eleinte amikor szerette volna megosztani nehéz érzéseit, édesanyja nyitott volt, meghallgatta a lányát. De lassan ebben a kérdésben is megváltozott a környezete hozzáállása: a beszélgetések olyanok voltak Anna számára, mintha csak mondaná az érzéseit, és süket fülekre találna. Nincs reakció, nincs együttérzés.

Anna egyre kevesebbszer hívta fel anyukáját is és a testvérét is. A barátnői még mind gyermektelenek voltak, jó páran függetlenek is. Úgy gondolta, ők nem igazán tudnák megérteni, min megy keresztül, és nem is akarta terhelni őket a nyavalygásával. Ekkora ugyanis – a sok reakció mentes beszélgetés miatt – úgy érezte, csak nyavalyog. Hogy ő az, aki alkalmatlan és képtelen megküzdeni az előtte lévő feladatokkal és akadályokkal. Pedig Anna a munkájában és a kapcsolataiba is talpraesett és felelősségteljes volt.

Végül, hónapokkal a kisbabájának születése után, már kedvtelen és robotszerű lelki állapotban szakemberhez fordult, hogy elkezdje megtalálni miért olyan fáradt és türelmetlen mindig. Kiderült, hogy egyszerűen információhiányban szenvedett.

Nem készült fel arra a változásra, amit a gyermek születése jelentett az életében. Azt tudta, hogy változni fog a dolog, de nem gondolt bele abba, hogy a benne végbemenő – anyasággal kapcsolatos – változások szó szerint felborítják a saját személyiségét, a környezetét és a mindennapjait. Hogy az élete, a korábbi szerepei és tervei egyszerűen eltűnnek.

Azt pedig főként nem tudta előre, hogy erre az új életre fel lehet készülni. Nem volt azzal sem tisztában, hogy mennyi időt is tud az új életében, az új szerepében eltölteni anélkül, hogy belülről elkezdené őt feszíteni a korábbi élete utáni vágy.

Nem dolgozott ezekkel még kismamaként, de elmondta, hogy milyen jó lett volna, ha előbb tud meg információkat, mint ahogy megszületett a kisbabája.

Anna nem az ügyfelem. Anna a sorstársam. Nagyon sok megéléséhez tudtam kapcsolódni, amikor beszélgettünk. Sőt, azzal, hogy őszinte volt velem, sokat segített abban, hogy a saját nehézségeimet is felismerjem. Mert hasonlóak voltak, mint az övéi.

Gondolhatod, hogy ez téged nem fog érinteni, mert támogató családod és barátaid vannak. Úgy gondolom, nekem is az van, ahogy Anna is úgy gondolta, hogy támogató családja és barátai vannak.

Csakhogy mindenkinek megvan a maga problémája, ami leköti a figyelmét és az erejét ebben az őrült világban. Határidők, gazdasági nehézségek, kipipálandó feladatok, háztartás, gyerekek… Nagyon kevés energia jut arra, hogy a családtagok felismerjék – akár csak 5-10 kilóméteres távolságból is –, hogy a szerettüknek nehézsége adódott. Mert nincsenek ott vele minden nap, ő pedig – ha nincs tisztában az anyaság születésével járó mentális és lelki változások folyamatával – sokszor fel sem ismeri, hogy érzései disszonánsak és szélsőségesek. És szépen lassan elsüllyesztik őt.

De mit tehetünk az anyai elmagányosodás ellen? Hogyan készülhetünk fel a 21. században arra a változásra, amit egy kis élet érkezése okoz korábbi életünkben, szokásainkban?

Mindenekelőtt ismerjük meg, pontosan mi játszódik le bennünk. Hogyan születik meg az anya, és hol okozhat ez a változás nehézséget nekünk? A mi személyiségünknek, a mi életünkben, a mi saját közegünkben.

Aztán alakítsuk ki a saját anyaság képünket, ami minket támogat. Amiben benne vannak a segítőink, a feladataink, az erősségeink, a lehetőségeink, a veszélyeink és igen, a gyengeségeink is. Amiben benne van a gyermekünkről, a táplálásáról, a neveléséről való gondolkodás formája. Amiben benne van a saját öngondoskodásunk. Amiben benne van az, amit képviselni akarunk saját magunk és a közvetlen környezetünk (családunk és barátaink) számára.

Teljesen rendben van, ha szeretnél ezzel foglalkozni, de nem tudod merre indulj el.
Teljesen rendben van, ha úgy érzed, túl sok mindennel kell egyszerre foglalkoznod.

Tartsd fókuszban azt, hogy mi a jó neked és a kisbabádnak.
Most, 5 hónap, 5 év, 15 év és 30 év múlva.

Most is a jövőtökért dolgozol. Keményen és bátran.
És ez tiszteletre méltó!

Ha pedig úgy érzed, jól jönne hozzá egy kis segítség, kattints tovább! 😉