Te mit tanultál meg az érzelmekről? Hogyan viszonyultak hozzád a szüleid, a nagyszüleid, a tanáraid akkor, amikor szomorú, dühös, csalódott vagy stresszes voltál? És mi volt a reakciójuk, amikor büszke, boldog, elégedett és lelkes voltál valami miatt?

 

Az, ahogy gyermekkorodban az érzelmeidhez viszonyultak a számodra fontos felnőttek, alapozta meg azt, amit te most az érzelmeidről gondolsz, és ahogy viszonyulsz hozzájuk. SŐT! Ez határozza meg azt, hogy édesanyaként hogyan viszonyulsz a gyermeked érzéseihez.

Rengeteg, ki nem mondott mítosz él a jelenkorban az érzelmekről, amiket tudattalanul építettünk be az életünkbe. ezekből hoztam párat.

 

 

Az egyik legfontosabb ilyen ki nem mondott mítosz, hogy az érzelmekkel felesleges foglalkozni.

Miben nyilvánul ez meg? Hát azokban a félmondatokban, amik átszőtték a gyermekkorunkat. Nekem számos ilyen mondat csendül fel a fejemben, amikor a kisfiamnak valamilyen nehézsége és nehéz érzése támad. És nap mint nap dolgozom azon, hogy ezek a mondatok bent is maradjanak a fejemben.

Ilyen mondatok például…

„Ugyan, alig ütötted meg magad. Nincs miért sírnod. Nem fáj az annyira…”

„Most meg miért hisztizel? Hagyd abba, különben…” (egészítsd ki a mondatot, tetszés szerint)

Vagy az egyik kedvencem… „A sírással nem oldasz meg semmit.”

De ezer és egy ilyen van.

 

Mi a gond ezzel a mítosszal?

Hát az, hogy az érzelmeink akár akarjuk, akár nem, ott vannak bennünk, és nem tudjuk irányítani őket. Elterelhetjük a figyelmet, de attól az még ott marad.

Próbálj csak meg vidám lenni, amikor valami elszomorít! Megy?

Az érzelmeknek evolúciós funkciójuk van. Azért vannak jelen, hogy jutalmazzanak vagy felhívják a figyelmünket valamire.

 

Az ember szereti azt gondolni magáról, hogy gondolkozó lény. De valójában érző lény, aki képes gondolkozni is. Bizonyított tény, hogy a gondolatainkat és a cselekedeteinket is az érzelmeink befolyásolják. Nem vagyunk és soha nem is leszünk racionális lények, csak racionalizálunk. Vagyis képesek vagyunk megmagyarázni magunknak, hogy az, amit gondolunk és ahogy cselekszünk, logikus.

Tehát, ha nem veszünk tudomást az érzéseinkről, legyenek azok bármilyenek, akkor becsapjuk magunkat, és kizárólag a belső feszültségünket fogjuk növelni.

A belső békénkhez viszont az érzelmeinken keresztül vezet az út.

 

 

A második mítosz, hogy a pozitív dolgokra kell koncentrálni.

Miben nyilvánul ez meg? Abban, hogyan reagálunk arra, ha körülöttünk valakinek rossz a kedve.

Te mit teszel, amikor a gyermeked szomorú?

1. fel akarod vidítani, mert azt szeretnéd, hogy jó kedve legyen
2. eltereled a figyelmét arról, ami szomorúvá tette, hogy ne figyeljen rá
3. csak ott ülsz mellette a szomorúságában

 

A legtöbb édesanya nem képes a harmadikra. Késztetést éreznek arra, hogy valahogy felvidítsa vagy elterelje a figyelmét. És teljesen megértem, hogy így tesznek, hiszen azt tanulták meg, hogy arra, ami valamilyen rossz érzést kelt bennük, nem szabad odafigyelni. A rosszat ki kell zárni az életükből, és a jóra kell koncentrálni. Csakhogy minden érzés okkal van jelen az életünkben. A rossz érzések is.

Ha érzelmi coachként nézem a fenti kérdést, csak egy helyes válasz van. A „C”.

 

Mi a gond ezzel a mítosszal?

Ha csak a pozitív dolgokra koncentrálunk, és a negatívnak címkézett érzésekkel nem foglalkozunk, akkor elmulasztjuk a lehetőséget a kapcsolódásra és a fejlődésre. Sőt, ezzel a struccpolitikával a növeljük a stresszt is. Ha a saját negatívnak titulált érzéseinkről nem veszünk tudomást, akkor a saját belső feszültségünket és stresszünket eszkaláljuk. Ha a gyermekünk negatívnak tartott érzéseit próbáljuk elhesegetni, akkor az ő belső feszültségét és stressz-szintjét növeljük.

 

És tudod, ez utóbbinak mi lesz a végeredménye?

Hiszti. Szót nem fogadás. Vagy ahogy a köznyelv fogalmaz: a gyermekünk „elromlása”.

 

 

A harmadik legfontosabb mítoszt már részben a másodikba is beleszőttem. Ez az érzések pozitív és negatív kategóriákba való besorolása.

Azzal, hogy az érzéseinket vagy pozitívnak vagy negatívnak, jónak vagy rossznak címkézzük, máris ítéletet alkotunk rólunk. Elferdítjük a jelentésüket és a szerepüket. Megkérdőjelezzük evolúciós és biológiai funkciójukat, ami már a fenti két mítosz esetében is látható, hogy nem előre visz minket, hanem lefele.

És nem magával a kategorizálással vagy a címkézéssel van a gond, hanem a kategóriák elnevezésével.

 

Évekkel ezelőtt rá kellett jönnöm arra, hogy az érzelmek pozitív és negatív kategorizálása csak arra sarkall, hogy figyelmen kívül hagyjam azokat az érzéseimet, amit tanítani akarnak nekem valami újat. Valami olyat, amit még nem ismerek, de amire nagyon is szükségem van ahhoz, hogy önmagam eggyel jobb kiadása lehessek.

 

A félelem, a csalódottság, az aggódás, a düh, a harag, a szégyen és a sebezhetőség csak pár azon érzések közül, amiket a kultúránk következetesen a rossz, negatív érzések skatulyájába tesz. Pedig ezek mind olyanok, amikből előnyt tudunk kovácsolni.

És tudom, hogy elsőre ezt nagyon nehéz így látni. Ez már maga egy mindset váltás. És egy szükséges mindset váltás ahhoz, hogy gyermekünknek is segíteni tudjunk az érzelmei helyes kezelésében, ami kihat a gondolkodására és a viselkedésére.

 

 

És hogy miért is osztottam meg veled ezeket az érzelmeket övező mítoszokat? 

Ugye te is szeretnéd, ha a gyermeked kevésbé lenne dacos, hisztis, agresszív, lázadó? Ehhez a célhoz az érzelmeiteken keresztül vezet az út.

Neked is máshogy kell tekintened a saját érzéseidre, és arra is, ahogy az érzelmeiddel megtanultál bánni. És segítened kell a gyermekedet abban, hogy helyesen viszonyuljon az érzelmeihez, így képessé váljon arra, hogy szabályozza azokat. Akkor, amikor erre képes lesz, akkor a viselkedése is változni fog. Kevésbé lesz dacos, hisztis, agresszív és lázadó.

 

Gondolhatod most azt, hogy ez bonyolult, macerás, és erre neked se időd, se energiád.

Őszintén mondom, hogy nem bonyolult és nem macerás. Azzal, hogy megtanulsz helyesen bánni a saját érzéseiddel, a gyermekednek is könnyen taníthatod meg ezt, hiszen példát mutatsz.

Persze az, hogy nem bonyolult és nem macerás, nem jelenti azt, hogy minden esetben könnyű. Viszont egyre könnyebb és könnyebb lesz. Az eredményt pedig már nagyon rövid időn belül tapasztalhatod önmagadban és a gyermekeden is.

 

Van olyan édesanya kliensem, akivel pontosan 2 hónap alatt fordult meg a világ, lett stresszes és reményvesztett nőből vidám és kiegyensúlyozott nő. És nem csak hogy lecsökkent a kisfia agressziója… Ma minden nap virágot szed anyukájának a kerti pázsitból. Persze az élet nehézségei ott vannak, de azzal, hogy máshogy néz rájuk, máshogy is viszonyul hozzájuk. Ezzel pedig képes megoldani azokat.

 

 

Ez neked is szimpatikus? Te is szeretnéd ezt?

Az első lépés, hogy átírod az érzelmekhez fűzött viszonyodat.

A második, hogy tudatos önismereti munkába kezdesz.

Az első lépéshez szeretettel ajánlom az érzelmi coaching módszerét, amihez egy ingyenes webinárt is meg tudsz nézni ide kattintva. Az érzelmi coachinggal nem csak önmagad, hanem gyermeked érzelmi coacha is leszel, és életetek minden érzelmileg túlfűtött időszakát könnyebben vehetitek majd.

Igen, ez egy életre szóló könnyebbséget és tudást ad. Nem bonyolult és nem macerás. De előfordul, hogy ugyanúgy nem könnyű, mint a gyereknevelés.
Nem baj, lehet hibázni. És a hibát is lehet jól csinálni. (Erről is beszélek a tréningben. 😉)

A második lépéshez szeretettel ajánlom a Mom Balance személyre szabott egyéni coaching folyamatát, amiben kizárólag rád és a te nehézségeidre fókuszálunk olyan sorrendben, ahogy arra neked van szükséges. És természetesen segítek, hogy hatékonyan és a lehető leggyorsabban meg is tudd oldani ezeket a nehézségeket.

Természetesen, rögtön a második lépést is választod. Ez esetben az első lépést együtt tesszük meg miközben a számodra legégetőbb problémákat is megoldjuk.