Anyaként és nőként egyaránt. Mindenekelőtt fel kell ismerned, hogy honnan eredeztethető az anyai kiégésed, és milyen mély is ez az anyai kiégés. Ebben a részben erről írok bővebben.
Tanulmányaim, olvasmányaim és eddigi édesanyákkal folytatott beszélgetéseim alapján úgy gondolom, hogy az anyai kiégésnek két nagy kategóriája van. Az egyik a múltból eredő anyai kiégés. A másik a „normál” anyai kiégés. A végeredmény mindkét esetben ugyanaz, de máshonnan eredhetnek, ezért máshogy is kell velük bánni.
Elsőként lássuk a múltból eredő anyai kiégést. Ez az, amikor az anya a gyermekvállalás előtt sem igazán ismerte még önmagát. Emögött nagyon sok minden állhat. Kezdve a szélsőséges példáktól (lásd lentebbi keretes), egészen egy-egy meghatározó gyermekkori élményig.
A gyermekkorunkban megélt események és érzetek egy része jelentősen befolyásolják személyiségünk kialakulását. Ha az onnan hozott töréseinkkel, diszharmóniáinkkal nem dolgozunk tudatosan az anyává válásunk előtt, akkor ezekre rakódhat rá a „normál” anyai kiégés. Ha nem ismerjük önmagunkat, a mozgatórugóinkat, vagy azt, hogyan is gondolkozunk, mik az értékeink és mit érzünk, akkor az anyaság okozta identitásváltozás könnyen elsodorhat minket egy mélyebb anyai kiégésbe.
A múltból eredő anyai kiégés „gyógyítása” – meglátásom szerint – mindig igényli a terápiát is. Ezekben az esetekben ugyanis az édesanyának dolga van a múltjával ahhoz, hogy az anyaságának jelenével és jövőjével tudjon érdemben foglalkozni. Nem kizárt persze, hogy a múlttal való munka mellett, párhuzamosan tudunk a jelennel és a jövővel is dolgozni. Ez a múltban rejlő elakadás méretétől és jelentőségétől függ.
A múltból eredő anyai kiégéssel szemben a „normál” anyai kiégés a jelen krízise. Bár lehetnek a múltban rejtőző alapok, ezek egyáltalán nem meghatározói az anyai kiégésnek. Sokkal inkább arról van szó, hogy a gyermek születésével oly módon változott meg az anya élete és felelőssége, amire nem készült fel. Ez sokként éri, amivel nem tud mit kezdeni, és elindul az előző részben felvázolt kiégési úton: bezártság, elmagányosodás, kilátástalanság, stressz, agresszív viselkedés, depresszió. És mindezt tudattalanul teszi.
A pszichológia úgy tartja, hogy az anyaság normatív krízis egy nő életében, és ezzel – tapasztalatból mondom – teljes szívemmel együtt tudok érezni.
Az anyasággal felborul az addigi életünk, és helyet kell adnunk valaminek, amire iszonyatosan vágyunk. Valaminek, amit iszonyatosan szeretünk. De ezzel együtt el is kell engednünk valamit, amit egészen addig birtokoltunk és élveztünk. A pozitív élmény mellett megjelenik egy veszteség is. És el kell végeznünk a gyászmunkát.