Ez a legjobb lehetőség, hogy kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb anya legyél!

Ez a legjobb lehetőség, hogy kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb anya legyél!

Írásomat azzal kezdem, hogy megindoklom, miért is gondolom azt, hogy itt a legjobb lehetőség…

Mert minden belőled és a gondolkodásmódodból indul ki. Akár azt gondolod, hogy képes vagy rá, akár azt, hogy nem vagy képes, neked van igazad. Az emberi agy így működik, ezt az idegkutatók már bebizonyították.

Azzal, hogy magadon, az érzéseiden, a gondolataidon, az elméden, a tudatos és tudattalan működéseden dolgozol, nem csak benned, hanem körülötted is változások lesznek. Hosszútávon pedig olyan változások, amik neked és a gyermekednek lesznek jók.

 

Számtalan édesenya tapasztalta már meg ezt a tréningjeimen vagy a személyes támogatásomnak köszönhetően. Legutóbb, épp a tegnapi ANYA LELKE adásban Nóri osztotta meg élményeit és a fejlődését, nameg az azzal járó változásokat.

De ott van FanniDia és Tündi is, akik már korábban elmondták a véleményüket és a tanulságaikat. (Neveikre kattintva külön-külön is megismerheted mindegyikük élményét.)

 

És akkor beszéljünk erről a legjobb lehetőségről!

 

A múltheti levelemben írtam és az idei első ANYA LELKE mindset podcast adásban beszéltem 2024 egyetlen Mom Balance céljáról, az ANYASÁG IRÁNYTŰ PROGRAM megvalósításáról.

 

 

Miért tartom ezt a legjobb lehetőségnek?

Mert a benne megtalálható online tudásanyagokra építve vezetlek téged vévig mindazokon a területeken, amikkel anyaként (és szerintem emberként is) foglalkoznunk kell azért, hogy kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak és sikeresebbek lehessünk. Jelképezzenek ezek a szavak számunkra bármit.

Hatalmas előnye, hogy a saját tempódban és a saját preferenciáid szerint haladhatsz mindennel. De ha úgy érzed, támogatásra van szükséged, az is elérhető, méghozzá több fronton is.

 

Az ANYASÁG IRÁNYTŰ PROGRAM indulásakor pedig soha vissza nem térő 50%-os kedvezményt adok.

Erről több infót találsz a bejegyzés végén.

 

 

Akkor ajánlom neked, 

 

✅  ha eleged van a belső feszültségből és frusztrációból.

✅  ha nem a hibást keresed, hanem ténylegesen meg akarod oldani a helyzetedet.

✅  ha szeretnél úgy reagálni a gyermekeidre, ahogy akarsz és nem úgy, ahogy épp sikerül.

✅  ha megszabadulnál az ebből (is) származó anyai bűntudattól és szégyentől.

✅  ha szeretnéd, hogy a múltad és a sérüléseid helyett a jövőre fókuszáló céljaid irányítsák az életedet.

✅  ha szeretnél önmagad jobb verziója lenni.

✅  és ha ezekért hajlandó vagy dolgozni önmagaddal.

 

Érthető nyelven és – a visszajelzések alapján – motiváló módon mutatom meg, hogy mit kell ehhez tenned. Irányokat, térképeket, eszközöket ajánlok és adok, amiket szabadon és korlátlan ideig használhatsz. Mindezt úgy, hogy megérted a történéseket, önmagadat, másokat, és azt is, hogy milyen lépések és lehetőségek állnak előtted.

  

Hogyan vezetlek ezen végig?

 

❤️  Egy-egy nehézségre vagy területre fókuszáló tréningekkel – lentebb röviden bemutatom ezeket.

❤️  Havonta egy workshoppal, amik mindig a wellbeingedet szolgálják.

❤️  Havi élő, csoportos hívással, ahol szabadon kérdezhetsz és az aktuális témákkal foglalkozunk.

❤️  Gyűjteményekbe rendezett eszköztárakkal, gyakorlatsorokkal, vezetett meditációs tárral, segédletekkel.

❤️  További kedvezményes, személyre szabott támogatással.

 

 

Ismerd meg az alap tudásanyagot!

Ezekkel a tréningekkel találkozhatsz az ANYASÁG IRÁNYTŰ PROGRAMBAN

 

1. Hekkeld meg az elmédet! | online tréning

A neurológia aktuális kutatási anyagainak olyan struktúrált tudáshalmaza, ami érthetően magyarázza el, hogyan működik az emberi elme, és ez hogyan befolyásolja a mindennapjainkat. Miként keletkeznek a szabotázsaink, a gondolataink és az érzéseink. Milyen folyamatok játszódnak le bennünk, és ezek mit eredményeznek. 

És persze arról is szó lesz, hogyan tudjuk a tudomány által már felfedezett és/vagy igazolt eszközök segítségével meghekkelni a minket nem mindig szolgáló agyunk működését. Semmi humbug, csak színtiszta tudomány.

 

2. Neuroszülő | podcast tréning

Ne csak a felnőtt elmét és annak hekkelési lehetőségeit használd ki! Tudd azt is, mi és hogyan játszódik le gyermeked elméjében, hogy könnyebbek legyenek a hétköznapok. Értsd meg, ami benne történik, és ahogy ő fejlődik. Legyél tisztában azzal, hogy mit is várhatsz el a különböző életkorú és agyi fejletségi szintű gyermekektől. 

Sokkal könnyebb lesz.

 

3. Léleknasi | online tréning

Természetesen elérhető lesz az öngondoskodási stratégiánk megalkotását fókuszba helyező Léleknasi online tréning is az ANYASÁG IRÁNYTŰ PROGRAM keretei között. Hogyan is maradhatna ki az arról szóló tudásanyag és fókuszált önmunka, hogy adjunk magunknak úgy, ahogy nekünk van rá szükségünk? Hiszen ha nem adunk magunknak lemerülünk, feszültek és frusztráltak leszünk. És akkor csak ezt tudjuk adni magunkból.

Adj magadnak, hogy legyen miből adni a gyermekeidnek és a szeretteidnek! 

 

4. Érzelmi coaching gyerekeknek | online tréning

Tudtad, hogy az érzelmek a tudattalanunk kommunikációs nyelve? Ezeken keresztül jelez nekünk, és törekszik felhívni a figyelmünket a mélyebben meghúzódó szükségleteinkre és igényeinkre. Az emberek 80%-a azonban nem tanult meg jól bánni velük és megfelelően értelmezni őket. Egyszerűen azért, mert a szüleiknek sem tanította meg senki. Az érzelmi intelligencia 5 lépéses módszerével és a hozzá tartozó plusz tudásanyagokkal megtanulhatsz figyelni rájuk. Így pedig már meg tudod tanítani a gyermekeidnek is. 

Közel 20 éves, orvostechnikai és pszichológiai kutatás igazolta, hogy erre mindenkinek szüksége lenne a mentális és érzelmi egészség megőrzéséhez.

 

5. Érzelem kódex | online tudásbázis

Ahhoz, hogy jól tudd beazonosítani és értelmezni a tudattalanodból érkező érzéseket, jó ha érted, mit is jelentenek és mire is akarják felhívni a figyelmedet. Éppen ezért a lehető legtöbb érzés definícióját megosztom veled, mégpedig az idegtudósok és az érzelemkutatók aktuális kutatási eredményei alapján.

És megoldó kulcsokat is adok a kezedbe ahhoz, hogy ezután tudatos munkát végezhess és könnyebben kezelhesd a nehéz érzésekkel járó helyzeteket.

 

6. Támogasd a belső gyermeked! | online tréning

Az adott helyzetekben benned keletkező nehéz érzések, mint például a düh, a feszültség vagy az értéktelenség, a gyermekkori élményeidből táplálkozik. E tréningben arra helyezzük a fókuszt, hogy megismerd azokat a traumás élményeidet, amik hatására sémás válaszokat és olyan megküzdési módokat épített fel a tudattalanod, amik felnőttként megnehezítik az életedet.

A megismerés és a megértés után pedig olyan eszközöket alkalmazhatsz, amik segítenek számodra a benned élő gyermek édesanyjává válni, hogy többé ne ez a tudattalanodban lakó lurkó határozza meg a gyermekedre (és a nehézségeidre) adott válaszaidat.

 

7. Le a terhekkel! | online tréning

A külvilágtól temérdek elvárás érkezik hozzánk. Mindegy, hogy melyik szerepünket nézzük. Ömlik felénk a médiából, egy filmből vagy sorozatból, de kapjuk a szüleinktől, a párunktól és a barátainktól. Elfelejtünk önmagunkra figyelni, és a másoknak való megfelelni akarás irányít minket. Csakhogy ezeknek megfelelni a legtöbb esetben túlterheltséget is jelent.

Fedezd fel azokat az elvárásokat, amik hozzád érkeznek, és te – akár tudatosan, akár tudattalanul – magadra kötelezőnek és teljesítendőnek veszel. Aztán dolgozzunk velük, és építsük le őket együtt.

 

8. Erőforrás tábor | online tréning

Az erőforrásokkal kapcsolatos mindsetünk alapvetően határozza meg az életünket. Mire és mennyi időt, energiát és pénzt szánunk? Hogyan gondolkozunk ezekről? Milyen erősségeink és szabotázsaink vannak velük kapcsolatban? Mitől félünk? Min aggódunk? És miért? Nameg persze, mit is tehetünk, hogy ezek ne legyenek olyan hangsúlyosak az életünkben? 

Ha dolgozol a szabotázsaiddal és az erősségeiddel, akkor megszabadulhatsz a kontrollmániádtól, a maximalizmusodtól, a mártírkodástól vagy épp a pénzen való szűnni nem akaró aggódástól. De képessé válhatsz arra a határállításra, ami mentes a belső küszködéstől. Jól hangzik?

 

9. Szülőség és párkapcsolat | podcast tréning

Egy anyaságra mindig hatást gyakorol egy apaság, és fordítva. Akkor is, ha az egyik fél nincs jelen. A párkapcsolatokra pedig extra hatást gyakorol a szülővé válás. A gond ezzel az, hogy nem tanulunk meg ezzel tudatosan bánni.

Legyünk tudatosabbak, értsük meg az anyaság és az apaság pszichológiáját, a párkapcsolati dinamika alakulását, valamint a szülői bajtársiasság fogalmát! 

 

10. Amikor az anya megszületik… | e-book

Anyából csak egy van, miközben millió. Így az anyaság sem egyféle, hanem millióféle. Még akkor is, ha mindannyiunkban ugyanaz a pszichés folyamat játszódik le a várandósságunk alatt. Sajnos azonban alig beszélnek arról, hogy mi is történik egy nő pszichéjében az anyai identitás megszületésekor. Mikor kezdődik, meddig tart, mi a normális és mire kell(ene) odafigyelni? Hol érdemes a tudattalan működés helyett tudatosan végigmenni – feladatok és gyakorlatok segítségével?

Ez a tudás akkor is jól jön, ha már édesanya vagy és akkor is, ha még előtte állsz. És főként akkor, ha a következő babát várjátok. Mert minden gyermek édesanyja más és más, akkor is, ha ugyanarról a személyről van szó.

 

11. A minimalista anyaság receptje | podcast tréning

Ma divatos a gyereket mindenféle fejlesztésre, tornára és lehetőségre elvinni. Legyenek programok, nehogy unatkozzon. Fejlesszük tudatosan, mert ebben a világban csak így érhet célt. 
Ez a mindset viszont létrehozza a helikopter szülőséget, ami túlterheltségbe, rohanásba, feszkóba és kiégésbe taszítja az anyákat rövidebb vagy hosszabb idő alatt. Közben elfelejtjük, hogy a gyermekek igen nagy százalékban pontosan tudják, mire van szükségük és éppen mit kell megtanulniuk. Sőt, csak plusz nehézségeket teszünk a nyakukba (akaratlanul).

A minimalista mindset nem azt jelenti, hogy mindennel felhagyok, hanem azt, hogy egyszerűre veszem a dolgokat. Kiveszem a képletből a divatosságot, a rohanást és az állandó aggódást, és  menetrendjét. Tarts velem ebbe az egyszerűbb világba!

 

12. ÖN-bizalom | podcast tréning

Hogy van az önbizalmad? És az önelfogadásod? És mi a helyzet az önszereteteddel? Mert ameddig ez a trió alacsonyan van, folyamatosan bizonytalanságban tartod magadat. Pedig mindannyian egészséges önbizalommal születünk, és most is ott lakozik bennünk. Csak egy kis támogatásra van szüksége ahhoz, hogy újra virágozzon. Ezért pedig kizárólag mi vagyunk felelősek. ÖN, vagyis belőlünk jön.

És bár minden tudásanyag végeredménye az önbizalmad erősítése, külön is dolgozunk az ÖN-trióval. Egyszerűen azért, mert a 3 muskétás csak együtt tehet erőssé, önállóvá és kiegyensúlyozottabbá.
 

Jó hosszú lista… Igaz?

Hatalmas és folyamatosan bővülő tudásanyaggal és gyakorlati megoldásokkal érkezek egész évben, amihez időkorlát nélküli hozzáférést szerezhetsz Te is. 

A 2024-es workshop listába pedig most bele se kezdek… 😊

 

Téged is érdekelne az
ANYASÁG IRÁNYTŰ PROGRAM?

Jelezz nekem a lenti űrlap kitöltésével és beküldésével!

Cserébe február elején, limitált ideig (!)
50%-os early bird kedvezményt biztosítok számodra
.

Az előregisztráció vásárlási kötelezettséggel nem jár.
De kizárólag a feliratkozóknak teszem elérhetővé ezt a mértékű kedvezményt.