A MOM BALANCE SZÜLETÉSE
A szabadságom, a harmóniám és a szenvedélyem megtalálása az anyaságban és mellette…
Ha ma találkoznánk,
és egy kávé mellett megkérdeznéd, miből élek, elmondanám, hogy kismamáknak és édesanyáknak segítek, hogy megtalálják és felépítsék harmóniájukat és a jövőjüket.
Erre Te – teljesen jogosan (!) – vághatnál egy kissé értetlenkedő grimaszt, és elmagyaráznám mit is jelent az, ha kisbabád vagy gyermeked édesanyjaként önmagaddal is harmóniába tudsz kerülni. Hogy milyen az, amikor véget ér a kilátástalannak tűnő bezártság. És miért is kell, hogy Te, az önismereted, az anyaságod és a jövőd kerüljön a középpontba, ha arról van szó, hogy a lehető legjobbat akarod adni a gyermekednek.
Éppen azért, mert gyermeked számodra is az első.
Tudom, hiszen már én is keresztül mentem ezen
Kisfiam, Máté születésére a lehető legtudatosabban készültem fel.
Hetente jártam kismama jógára, meditáltam otthon. A második trimesztertől kapcsolatanalízis segítségével ismerkedtem meg vele. És az 5. hónaptól a munkámat is félbe hagytam, hogy az anyaságra készülhessek.
A párommal 2 napos szülésfelkészítőn vettünk részt, de több más workshopra is befizettem magamat.
Angol és magyar nyelven olvastam szaklapokat és tudományos anyagokat. Bújtam a szakkönyveket a biztonságosan kötődő nevelésről, a szoptatásról, a dán módszerről, a svéd módszerről, a fejlődéslélektanról, a kisbabák fejlődéséről…
Beleástam magam Vekerdy Tanár Úr, Bagdy Emőke, F. Várkonyi Zsuzsa, Orvos-Tóth Noémi, Dénes Ivett és még ki tudja hány szakember írásaiba.
Kiderült, hogy nem volt elég. Pontosabban fogalmazva:
a sok információval együtt nem kaptam struktúrát, hogy ezekből megalkossam a saját anyaságomat.
Amikor Máté már 6 hónapos volt, teljesen kiborultam. Senki nem készített fel ugyanis arra a lelki és pszichés folyamatra, ami bennem a hormonok hatására lejátszódik. Gyötrelmek, kétségek, az önmagamba és a megérzéseimbe vetett hit folyamatos megingása jellemzett.
Voltak már mögöttünk szoptatási nehézségek, és éppen kiderült a korai mozgás- és idegrendszeri fejlődés. Arról nem is beszélve, hogy Máté sokkal lassabban növekedett az átlagnál, és hónapok óta súlyos ekcémával küzdöttünk.
A mainstream csatornákon pedig özönlött rám, hogy minek kellene megfelelnünk. Nekem, a páromnak és a kisbabámnak is. Minden szakember elmondta, amit tudott, de arra nem készítettek fel, hogy ezeket magunkhoz kell igazítani.
Össze kell ollóznom, és fel kell építenem azt az anyaságot, ami számomra komfortos. Mert csak az lesz komfortos a kisbabámnak, ami nekem is az.

Máté 7 hónapos korára totál benne voltam az anyai kiégésben. Szerencsémre, nem ez volt az első találkozásom a burnout-tal, így legalább észre tudtam venni. Elkezdtem beszélgetni anyukákkal, kismamákkal: mi játszódik vagy játszódott le bennük? Hogyan jutottak túl rajta?
Azt tapasztaltam, hogy a legtöbbünkben ugyanaz a folyamat megy végbe – igaz más mélységben, ezért elkezdtem kutakodni. Szakcikkekben, tudományos folyóiratokban, könyvekben, magyarul és angolul. Kiderült, hogy a felismerésem helyes volt: tényleg ugyanazon a folyamaton megyünk végig, de van egy pont, ahol ketté válik az anyák útja.
Azok, akik magas önismerettel rendelkeznek, és lelkileg tudatosan készültek fel az anyaságukra, könnyebben vették az akadályokat, nehézségeket. Azok, akik ugyan rendelkeztek magas önismerettel, de lelkileg nem dolgoztak az anyaságuk megszületésén, sokszor küszködtek. Akárcsak én…
Mint malac a jégen – ahogy mondani szoktam… 😀
Számomra itt már biztossá vált, hogy erről a kismamáknak és az újdonsült anyáknak is tudniuk kell. Mi több! Támogatnom kell őket, hogy megtalálják a saját anyaságukat. Strukturáltan, de rugalmasan. Információkkal, de kifejezetten rájuk fókuszálva.
Így született meg a Mom Balance. Egy támogató közeg, ahol biztonságban, szakértő támogatással dolgozhatsz az anyaságodon. Akár már benne vagy, akár most készülsz fel rá.
AZ ÉLETED ARRA VÁR, HOGY MEGTÖLTSD HARMÓNIÁVAL ÉS SZENVEDÉLLYEL
Jelentkezz online konzultációra, beszélgessünk a helyzetedről és a megoldási lehetőségekről. Együtt biztosan kitaláljuk, mi és hogyan működhet számodra! 😉
A Mom Balance előtt
A coachinggal először az egyetemen találkoztam nagyjából 10 évvel ezelőtt. Akkor egy hosszabb folyamatban támogatott a coachom, Lerf Andi, akinek azóta is rendkívül hálás vagyok. Nem csak segített letisztázni a saját céljaimat és jövőképemet, hanem kinyitotta számomra a coaching világát. Ezt követően a coaching módszertana a mindennapjaim része lett, és végig kísérte az eddigi karrieremet és a magánéletemet is.
Az egyetem után a kommunikációs szakmában helyezkedtem el. Szakmai utamat a PPH Medianál kezdtem, ahol Vándor Ági vezetésével fejlődhettem, majd egy hazai szoftver fejlesztő cégnél dolgoztam marketing és sales manager pozícióban. Később egy reklámügynökség digitális divíziójának lettem vezető accountja, de én feleltem az operatív működésért is. Nagyon szerettem a pörgést, és kifejezetten izgalmasnak találtam a munkám minden területét – leszámítva a kötelező adminisztrációt. Sajnos a magánéletemben történt változások és a sok munka elég komoly burnouthoz vezetett, így a saját wellbeing-em érdekében szükségesnek éreztem, hogy a terápia mellett életmódot is váltsak, ezért elhagytam a reklámipart. Egy hazai HR-es cégcsoport kommunikációért és marketingért felelős vezetője lettem, ahol tovább fejlődhettem szakmailag és emberileg is.
Aztán megérkezett Máté, és fenekestül felforgatta az addigi életemet. 😊 Nagyjából 10 hónapos lehetett, amikor elkezdtem a coach képzésemet. Az ifjú, karrierista énem tapasztalatából tudtam, hogy a coaching életünk számtalan területén segítség lehet, így az anyaságban és az anyai kiégésben is.
A képzéssel párhuzamosan arra is hangsúlyt helyeztem, hogy a már meglévő kommunikációs, pszichológiai és szociológiai tudásomat tovább tágítsam, és kialakítsam azt a folyamatot, ami egy édesanyát támogathat anyaságának tudatos lelki-pszichés kialakításában, valamint az anyai kiégés „gyógyításában”. És hogy biztosan hatékonyak legyenek a programok, magam is végig csináltam őket. Rendkívül sokat alakultam, új felismeréseket tettem és kialakítottam azt az anyaságot, ami engem, a gyermekemet és a párkapcsolatomat is szolgálja.
Aktuális fejlődésem
Jelenleg a coaching szemléletű nevelés és az Educaring gyermeknevelési megközelítés keresztezésével foglalkozom.
Célom egy olyan szemléletmód és nevelési stílus kialakítása, ami megszégyenítés nélkül fegyelmez, megoldás fókuszú és hosszútávon támogatja a gyerekek fejlődését, hogy önálló, magabiztos és kreatív felnőttek lehessenek, akik a rohanó világban is képesek a lelassulásra, a kritikus gondolkodásra, az érzelmeik kezelésére és az empátiára. Mindezt a 21. század technológiával és közösségi médiával átszőtt, addiktív világában.
Tanulmányaim és végzettségeim
-
Life coaching képzés (ICF ACDTH)
2022 – Antener Oktatásszervező Kft.
Szakmai fókusz – Az anyaság kialakulásának lelki és mentális aspektusai; az anyákra nehezedő társadalmi nyomás csökkentésének lehetőségei; a kiégés kezelésének módszerei.
-
Vezetői tréning
2018 – Emtrek Vállalkozásfejlesztési és Tanácsadó Kft.
Szakmai fókusz – Együttműködés és csapatdinamika alakítása coaching szemléletű vezetőként
-
Vizuális kommunikációs szakértő (MA)
2013 – Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem
Szakmai fókusz – A szociológiai divat, a média és a közösségi média működése és hatása az énképre, a testképre és a testreprezentációra.
-
Újságíró (BA)
2011 – Kodolányi János Főiskola
Szakmai fókusz – A szociológiai divat és a média szerepe a tinédzserek (16-18 évesek) énképének alakulásában.
-
Intézményi kommunikátor (OKJ)
2008 – Forrai Magániskola
Szakmai fókusz – A szociológiai divat hatása az emberek életére.
-
Személyi stílustanácsadó
2008 – Mod’Art Divatiskola
Szakmai fókusz – A divattermékek szerepe az énkép alakulásában.
-
Sminkes
2007 – Mask Sminkiskola
Szakmai fókusz – A smink szerepe az énképünk kifejezésében.